IV. Erdélyi Diáktalálkozó

július 29–augusztus 5. Homoród
Homoródon szerveztünk reneszánsz táncháztalálkozót. Meghívtuk Kozics Andreát és Kovács Gábort, hogy újabb táncokat tanítsanak nekünk és az általunk meghívott együtteseknek. Részt vettek a tanfolyamon a Juvenalis együttes tagjai, a barótiak, Hanke Katalin Brassóból, Bukarestből Öllerer Ágnesék stb. Választásunk azért esett Homoródra, mert ott tartották egy héttel később a IV. Erdélyi Diáktalálkozót, melyre szintén meghívást kaptunk.
Elég mostoha körülmények között laktunk és étkeztünk, ráadásul a tevékenységünk is fordulóponthoz érkezett. Akik korábban Kisdisznódon voltak, egy jó hónapnyi intenzív munkát tudtak maguk mögött, és ez meglátszott a mozgáson. Voltak, akik minderről persze nem tehettek. És végül voltak, akik nem vették komolyan a dolgokat, egyszerűen csak nyaraltak, élve a lehetőséggel. Ez nem segített a hangulaton. Gábor hajlott arra, hogy kevesebb emberrel jobban lehetne dolgozni, a kritikát viszont – ahogy ez lenni szokott –, azok értették magukra, akikre nem vonatkozott.
Intrikák és hasmenések között azonban mégis megtanultunk néhány új táncot, mint a Contrapasso Nuovo, Leoncello, Bassa Pompilia, Rostiboli Gioioso, Amaryllis, Hyde Park.

augusztus 5–12. IV. ERDÉLYI DIÁKTALÁKOZÓ
Két táncházat is tartottunk. A szervezők megkértek, hogy állítsunk elő még egy “meglepetés‑műsort”, melyet a szárhegyi lovagteremben kellett előadnunk egy buszos kirándulás alkalmából. Itt fellépett a társaság másik része is, név szerint: Szabó Anikó, László Bakk Áron, Szabó Zelmira, Kovács József, Tóth Mari, Filip Ignác, Magyarosi Enikő, Forró Albert. Itt mutattuk be a Pavane-Gaillarde táncoknak egy újabb koreográfiáját, mely rendkívül mutatósnak bizonyult (Kovács G. és András L. dolgozta ki), valamint két új táncot, az Amaryllist (ez volt Gábor nagy meglepetése: senki sem gondolta, hogy ilyen nevű tánc is létezett) és a Hyde Parkot.
A diáktalálkozón való fellépésre augusztus 9‑én került sor, itt a kisdisznódi előadást mutattuk be. Nagy örömünkre éppen szünetelt a vízellátás a táborban, így az előadást egy emlékezetes patak-fürdőzés előzte meg. Az odatévedt helybéliek talán azóta is meg vannak győződve, hogy akkor egy orgia közepébe csöppentek ... Egyébként teljesen fölösleges volt a mosdás, mert az előadás a Klubban volt, egy nagyon alacsony, zsúfolt teremben, és az előadás végére gyakorlatilag megpárolódtunk. Sikeres volt az előadás, nem nagyon voltak bakik sem. 

IDRIART találkozó

július 17–22

Ekkor volt a kisdisznódi (Szeben megye) IDRIART‑találkozó, melyen tizenkét Amaryllis‑tag vett részt. A rendezvény tkp. több művészeti ágat ölelt fel, hogy milyen konkrét céllal, azt nehéz lett volna megállapítani: volt euritmia, színpadi gyakorlat, improvizált hangszer-bemutató. Ez a tevékenység leginkább a Waldorf-szemléletbe illeszkedett, kb. arról szólt, hogy mi mindent tud az ember kihozni magából, ha akar. Végül is beleillettünk, ha meggondoljuk, hogy egy hónappal azelőtt még sehol sem tartottunk. Ez már nagyobb szabású előadás volt, ugyanis ekkorra sikerült rekonstruálni minden addig tanult táncot, s így egy közel egyórás műsort mutathattunk be. Itt iktattuk be először – a monotonitás elkerülése végett – a közjátékokat, interlúdiumokat. Ezeknek az összeállításában nagy szerepe volt az akkor még színi növendék András Lórántnak, aki egyben a bohóc szerepét alakította. Nagy sikerünk volt. Ehhez hozzájárult a gyönyörű környezet: az üres, de nagyon jó állapotban levő vártemplom. Belül szép kövezet volt, és egy régi kőoltár középen. Csodálatos volt, hogy a termet gyertyákkal világítottuk ki, ezeket mi vittük be a bevonuláskor. Igazi reneszánsz hangulat volt, semmi idegen elem. A falakat odaillő jelmezekkel díszítettük ki, ezek pár órával korábban érkeztek meg egy bábszínház jóvoltából. 
A kisdisznódi előadást egy szebeni is követte, ottani fiatal vendéglátóinknak mutattunk be néhány táncot és két közjátékot, mert lekésték a korábbi előadást. Érdekességként említjük, hogy fokozatosan “nélkülözhetetlenekké” váltunk a találkozón, ez abban csúcsosodott ki, hogy a magyar népi táncegyüttesbe Ildi beugrott táncolni (NB. ő volt a legjobb...), Lóri pedig hegedülte a táncokat, mert a zene sem érkezett meg. Ennek köszönhettük Szebenben a svédasztalos fogadtatást. 

Rendező/ Bohóc: András Lóránt 

Zene: Krámli Judit (dob), Sipos Zoltán (furulya), Szabó Sámuel (furulya)  

Tánc: Szatmári Ildikó – Orendi István, Bethlendi Júlia – Laczi Levente, Macalik Kunigunda – Fehér Árpád, Szilágyi N. Zsuzsa – Galaczi Árpád.

Utcabuli

Részt vettünk a KMDSZ által rendezett utcabulin, a táncokat, nagyjából a szabad-egyetemieket a Mátyás‑ház előtt adtuk elő. Ekkor még nem voltak korabeli ruháink, hanem a fiúk parasztingben és – horribile dictu – farmerben voltak, a lányok pedig hosszú, bő ministráns‑ingben és szoknyában. Szörnyen lobogtunk, és kb. úgy nézhettünk ki, mint egy frissen földre szállt angyalsereg. Ekkor kérdezték meg tőlünk, hogy “Sunteţi formaţia Ciobănaşul?”. Láttuk, hogy még tudatlan a Nép...

A tánccsoport létrehozása

Mivel számos meghívást kaptunk, felmerült a tánccsoport létrehozásának gondolata. Annál is inkább, mert a meghívások között voltak olyanok is (mint pl. a segesvári), melyekre már egy bizonyos fokú minőség is kellett. Húsz ember kezdett el komolyabban dolgozni (Bethlendi Júlia, Laczi Levente; Macalik Kunigunda, Fehér Árpád; Szabó Anikó, László Bakk Áron; Tóth Mari, Filip Ignác; Szatmári Ildikó, Orendi István; Bálint Emese, Kovács József; Szabó Zelmira, Hunor; Magyarosi Enikő, Forró Albert; Krámli Judit, Török Zoltán; Szilágyi N. Zsuzsa, Galaczi Árpád.) Próbáinkat eleinte a Német Demokrata Fórumnál tartottuk, majd később a Magyar Állami Opera balett‑termében.

Előadás a szabadegyetemen

Jakó Klára a reneszánsz kori török‑magyar levelezésről beszélt, Sebestyén Rita a bohóc szerepéről tartott előadást. Ezt követték a táncok. A felállás nagyjából azonos volt a Mátyás‑napival. Az előadott táncok a Pavane‑Gaillarde, Gathering Peascods, Branle Gay, Branle Double, Poitou voltak. Utána pedig táncházat tartottunk.

Az első Mátyás-nap

A születésnap megünneplése az interetnikusság + reneszánsz hangulat kettősség jegyében zajlott le, mely szerintünk természetszerűen következett az Amaryllis reneszánsz jellegéből. Ha reneszánsz és Kolozsvár, akkor Mátyás – ez volt a képletünk. A rendezvényre meghívtunk a város vezető értelmiségijeit, románokat, magyarokat és németeket.
Az ünnepély 1993. február 24‑én a Mátyás szülőházában zajlott le. Szerencsére a legtöbb meghívottunk eljött, s így egy színes, gazdag műsor állt össze (ld. műsorfüzet és plakát). Az Amaryllis is előadott néhány táncot. 
A felállás a következő volt:

Rendező: Sebestyén Rita

Zene: Majó Zoltán (furulya), Mordan Carla (hegedű), Sipos Zoltán (furulya), Szabó Sámuel (furulya), Rusu Lizuca (dob)

Tánc: Macalik Kunigunda – Fehér Árpád, Ambrus Katalin – Coroi László, Szatmári Ildikó – Laczi Levente, Szabó Anikó – László Bakk Áron, Szilágyi N. Zsuzsa – Galaczi Árpád, Tóth Mari – Krámli Judit.

Bohóc: András Lóránt

Ajtónállók: Zsoldos Alpár, Péntek Imre és még sokan mások

Saját bevallásunk szerint is hagyományteremtő szándék vezérelt, amikor megtartottuk az első Mátyás‑napot. Sok régi európai városban élnek ilyen hagyományok, van olyan hely, ahol egy‑egy ilyen alkalommal szinte az egész város beöltözik korabeli ruhákba, vásárt rendeznek stb. Kolozsvárott is megvannak az ehhez szükséges feltételek: reneszánsz múlt, régi épületek, még várrészlet is, itt született a „legendás Mátyás”. És ami szintén fontos: egyetemi város, tehát van egy olyan szélesebb réteg, amely fogékonnyá tehető e korszak iránt. Így okoskodtunk ...

A név választás

Kb. 1993 januárjában választottunk nevet is: az „Amaryllist” Anikó néni találta egy latin–magyar szótárban, és utólag kiderült, hogy telitalálat: nemcsak kedvelt virág, hanem kedvelt női név is volt a reneszánsz korában, számos dalnak, zeneműnek ez a neve. (Sőt, Gábor későbbi nagy meglepetése az Amaryllis nevű kontratánc volt.)

A kezdetek

Az Amaryllis régizene‑ és táncklub története gyakorlatilag egy Szabadságban megjelent hirdetéssel kezdődött 1992‑ben, Nagyhéten. A hirdetésben az állt, hogy antik tánctanfolyam indul, Kovács Gábor, szombathelyi előadó vezetésével. A tanfolyam egy előadással zárult, melyen Gábor röviden elmondta az egyes táncokról a tudnivalókat (mikor, hol, kik, milyen ruhában táncolták stb.), mi pedig „illusztráltuk” az elsajátított táncokkal. 
Az egyhetes tanfolyamon megtanult táncok adták a táncházak ötletét. Nem akartuk az ott megszerzett tudást veszni hagyni, arról nem is beszélve, hogy sokan nem tudtak magáról a tanfolyamról, akiket pedig érdekelt volna.
Táncházainkat 1992 novemberétől kéthetente tartottuk, a Német Demokrata Fórum nagytermében. (Rendszeresen hirdettük az újságban.) Ezek jó hangulatú összejövetelek voltak, annak ellenére, hogy még nem nagyon volt gyakorlatunk a táncok bemutatásában és a táncház vezetésében. Rendszerint korabeli, (elsősorban latin) énekeket is énekeltünk a szünetekben. 
1992 decemberében Mikulást is ünnepeltünk, volt éneklés és mandarin-osztogatás. Ekkor támadt Anikó néninek az az ötlete, hogy megünnepeljük a Mátyás király születésnapját. Szerencsés egybeesés, hogy éppen egy kerek évforduló következett: az 550.