1996. január 10., szerda

Krónika - 1996 év eleje



1996. január 10‑én találkoztunk először. Elolvastuk és megbeszéltük a Gábor levelét, hogy mikor jöjjön stb., a Mátyás‑napokat, és a Multikulturális Fesztivált. Utána próbáltuk a szokásos táncokat (Allegrezza, Bianco Fiore), illetve Tomiék segédletével felelevenítettük a Lucretia Favoritát.

1996. január 13.
Elmentünk a Talitha Qumi koncertjére. Kaptak egy‑egy Siklódi-grafikát. Utána kocsmáztunk, és elmerengtünk az angliai úton, meg egy lehetséges hatalmas reneszánsz esküvőn pl. ökörsütéssel. Számba vettük, kit kellene vinni Angliába, vagyis felsoroltunk egy‑két busznyi rendes embert.

1996. január 17.
Próba a Német Fórum termében. (Allegrezza, Bianco Fiore, Lucretia)

1996. január 20.
Táncház a NDF nagytermében. Pistike is itt volt, felét ő tartotta, másik felét Áron. Tanítottunk Hay‑t, Amaryllist, Petit Riense‑t, Bizzariát és Charlotte‑ot.

1996. január 24.
Próba a NDF nagytermében. Egy órával hamarabb Fricit nyúztuk Branle‑okkal. A később érkezettek bemelegítés gyanánt szintén beálltak a Branle‑okba. Utána átismételtük a Rostibolit, Lucretiát, Bassa Pompiliát, Bianco Fioret, Allegrezzát. Majd – hiányában ugyan – megünnepeltük a Tomi szülinapját.

1996. jan. 25.
Megérkezett Gábor.

1996. jan. 26–29.
Intenzív foglalkozás Gáborral. Csiszoltunk a Bianco Fiore‑n és Allegrezzán, megtanultuk a Monteverdi‑darab (Tirsi e Clori) kétharmadát. Eddig a legnehezebb tánc, de nagyon szép. Öt párra írta Gábor, minden pár más szólamot táncol.

1996. február 4.
Próba a NDF termében. A Monteverdit próbáltuk.


1996. február 8.
Próba a NDF termében. Elég kevesen voltunk. Úgy döntöttünk, mégis fellépünk a Mátyás‑napon. Erre az alkalomra továbblépünk, nyújtunk valamit a passzív tudásunkból, melyet – többek között – a Lucretia, Bassa Pompilia, Leoncello képez.

1996. február 15.
Próbáltunk, ezúttal a Mátyás‑napi műsort.

1995. május 31., szerda

Romkert

1995. május vége – június vége
Keddenként össze lehetett gyűlni a Farkas utcai templom kertjében. Előbb a zeneóvodások jöttek 5‑től, 7‑től a nagyok. Aki akart, furulyázhatott, táncolhatott stb.




1995. január 5., csütörtök

Krónika - 1995

1995. január
Január 14‑én találkoztunk először ebben az évben, és megbeszéltünk néhány fontosabb kérdést, mint pl. a Mátyás‑napokat, Balassi‑napokat, valamint a francia “trubadúrok” márciusra várható látogatását. Elolvastuk a beérkezett leveleket és üdvözlőket, és az elküldött levelek, faxok másolatát. Elégedetten vettük tudomásul, hogy gondolnak még néha‑néha ránk ...

1995. január 19.
Próbáltunk a színház épületében.

1995. január 21.
Táncházat tartottunk a szokásos helyen. A Múzeum terme elkezdett úgy beleivódni a köztudatba, mint az “Amaryllis terme” – egyre gyakrabban látni így elnevezve tőlünk teljesen független hivatalos plakátokon.

1995. február 18.
Farsangi táncházat tartottunk, úgy hirdettük meg, mint álarcos bált. Vakáció lévén nagyon kevesen voltak, ezért nem vált olyanná a hangulat, hogy a részvevők feltegyék a maszkjaikat. Így csak mi voltunk beöltözve a szokásos reneszánsz ruháinkba. De azért jól éreztük magunkat. A szünetben a Talitha Qumi énekelt.

1995. február 20‑tól 24-ig naponta próbáltunk (Csortán Márton irányításával) a Balassi‑műsorra. Igyekeztük minél jobban begyakorolni a táncokat, össze kellett állítani a “gyűrűs” táncot is – egy Balassi‑énekre kellett “mozogni”.
Kiderült, hogy énekelni is kell majd, minden alkalommal a közös énekeket is tanultuk.

1995. február 24 – március 4. A RENESZÁNSZ MŰVELTSÉG NAPJAI – III. DIES MATHIAE CORVINI
Az idei rendezvény az előzőekhez viszonyítva nagyon jól sikerült, és ez több dolognak is köszönhető. Először is minden meghívottunk időben megérkezett és komolyan vette az előadását. Másodszor mert színesebbre sikerült a műsor: volt tudományos előadás, jó minőségű régizene, kiállítás, mesemondás, táncház, táncműsor.
Február 24‑én volt az ünnepélyes megnyitó a Gy. Szabó Béla Galériában, a Kákonyi Csilla festészeti kiállítás megnyitóján belül. Délután zenés áhítat volt a Szent Mihály templomban, dr. Barta Tibor orgonaművész, a Báthori kórusának részvételével. Itt énekeltek Gáborék is, azelőtt egy nappal érkeztek. Este pedig a Bábszínház román tagozata tartott felnőtt előadást. A Csizmás Kandúrt adták elő, jól beleillett a korba, mert egyrészt a bábuk reneszánsz ruhát viseltek, másrészt pedig korabeli zene szólt benne.
Február 25‑én délután a Donációs Központ termében folytatódott az rendezvény. Pozsony Ferenc tartott előadást Mátyás király folklórbeli szerepéről. Ambrus Kati elénekelt egy Mátyás‑balladát. Ezután Jocóék táncoltak el néhány eredetibb csángó népi táncot kissé improvizatív (spontán) módon. Utána Berecz András mesélt néhány Mátyás (és nem Mátyás)‑történetet, műfajilag úgy lehetne meghatározni, hogy székely góbé stílusban. Ekkorra megérkezett a Musica Profana, csembalóstól, és elkezdhettük a táncházat. Soha nem volt még ennyire hangszeres táncházunk, Gáborék is beálltak satöbbi. A tortának is nagy sikere volt, két nap alatt összeérett, de meg nem romlott. Volt éneklés is, nagyon sokan voltak. Utána a “bennfentesek” (= Gáborék, Profánáék és Mi) buliztak még némi sör, előre gyártott szendvics és egymás társaságában – hajnali két óráig.
A többit lásd a műsorfüzetben.

Március 4. Balassi‑műsor
Azt hisszük, életünkben nem izgultunk még ennyire. Nota bene volt is miért. Az előadás előtt egy órával dobtuk össze a műsor végleges formáját. És közben nyomasztóan gyűlt a Nép a színházban. Néhány verset ki kellett venni. Nem tudtuk, mikor mi következik, az énekek sem mentek.
Ellenben legnagyobb meglepetésünkre jól sikerült az előadás, nem voltak durva bakik, mindenki iszonyúan koncentrált. Így az improvizatív jelleg mellett is akadtak élvezhető részek a műsorban. (A táncok mibenléte és sorrendje végett lásd a műsorfüzetet.) Végül is nagyon meghatóak lehettünk: ennyi “lelkes fiatal”... Sok pozitív visszajelzés érkezett. Arra gondoltunk, hogy jó lenne máshová is elvinni a műsort. (De aztán nem vittük.)

1995. március 7.
Összegyűltünk, és kiosztottuk a fellépti díjakat (5500 lej jutott mindenkinek.) Megbeszéltük, hogy mit adunk elő másnap a francia trubadúroknak, és elpróbáltuk.

1995. március 8.
Meghallgattuk a trubadúrokat, utána ajándékképpen eltáncoltunk nekik néhány francia táncot: Branle Charlotte, Branle de Champagne, Branle de la Guerre, Branle d’Officiel, Poitou, Écossé. Állítólag tetszett nekik. Utána részt vettünk a Francia Központ által rendezett fogadáson, és egy kicsit megismerkedtünk velük. Ígérték, hogy beszélnek rólunk egy ottani, elsősorban táncokkal foglalkozó, kelet‑európaiakra specializálódott központnak, hátha meghívnának.


1995. március 14.
Összegyűltünk Anikó néninél, és megbeszéltük a Balassi‑műsort, valamint azt, hogy ki és mikor megy Barótra, az ottani régizene fesztiválra. A barótiak ugyanis felkértek bennünket, hogy néhányan menjünk el táncot tanítani három este a táncházban.
Megbeszéltük, hogy mikor tartjuk a következő próbát, és hogy milyen stílusban igyekszünk ezentúl dolgozni. Szeretnénk énekelni is a próbákon, mert esélyünk van rá, hogy elviselhető kis kórussá is váljunk.

1995. március 22–25. Barót
Néhányan (Mari, Pistike, Kuni, Árpi, Áron, Anikó) eleget tettek a meghívásnak, és elmentek Barótra. Táncházakat tartottak, és összeállítottak egy kazettát a táncokról. Nagyon elégedetten tértek haza. (Megjegyzendő, hogy ezután napokig nem kívántak semmi alkoholost...)

1995. március 30.
Megbeszéltünk néhány fontosabb ügyet, többek között a Szent György‑napokat (ki megy, milyen típusú előadás legyen stb.). Úgy döntöttünk, hogy a táncház előtt tartunk egy bemutatót.
Éneket tanultunk, a Greensleeves‑t, mert táncházban akarjuk tanítani. Bemelegítettünk, tartásgyakorlatokat végeztünk és megtanultuk a Leoncellót.

1995. április 1.
Táncházat tartottunk.

1995. április 6.
Összegyűltünk a Bábszínháznál és megbeszéltük a megveendő ház ügyét és azt, hogy milyen formában támogattassuk magunkat az elkövetkezőkben.
Elpróbáltuk újra a Leoncellót és a Sellenger’s Roundot.

1995. április 8.
Táncházat tartottunk. Utána Lupescu Radu tartott vetítéses előadást Vajdahunyad váráról.
Megbeszéltük, hogy mit fogunk táncolni Szentgyörgyön.

1995. április 13.
Nem volt ott mindenki a szentgyörgyi műsorhoz, ezért Anellót és Bassa Pompiliát táncoltunk.

1995. április 20.
Próbáltuk a szentgyörgyi műsort a bábszínházasokkal, mert ezúttal ők zenéltek nekünk. Úgy döntöttünk, hogy a trónos koncepciót ismételjük meg (az elején bevonul az udvar, a király stb.) és a műsor közepén a Puck bábszínház tagjai előadják a Salamon és Markalf‑ot.

1995. április 22. Sepsiszentgyörgy
Egy meglehetősen fárasztó, átszállásos éjszakai út után értünk reggel ötre Szentgyörgyre. Szerencsére elég gyorsan elszállásoltak, és alhattunk néhány órát. Reggeli után még egyszer összepróbáltuk a műsort, és indultunk az előadásra. A központban a téren volt felállítva a színpad, itt léptünk fel. A sok zavaró körülmény ellenére is sikeresnek mondható az előadás. Az egyik ilyen tényező a mikrofonba süvítő erős szél volt, ami épp akkor támadt fel, és a műsor végére már el is állt. Következésképpen mindvégig vidáman lobogtak a ruháink, a kották azonban csodával határos módon a helyükön maradtak. A színpad deszkái is gondot okoztak, mert nem voltak egyenletesen odaszegezve, és helyenként besüppedtek, ezért többször is megbotlottunk, ami szintén nem használt az előadásnak. A zenével is bajok voltak, az Écosse-t abba kellett hagyni, mert végképp “elment”. Az előadást sokak szerint az mentette meg, hogy bármi történt, csak a jókedvünket fokozta. (Magyarán: végignevettük a műsort).
A műsor a következő volt: Pavane–Gaillarde, Plébános búcsúja, Bizzaria, Ördög kiherélése, Petit Riense, új Allemande, Borsószedő, majd a második felében Branle Charlotte, Champagne, de Bourgogne, d’Écosse, de la Guerre, de l’Officiel és Poitou. Három pár volt: Ildi – Zelmi, Kuni – Árpi, Zsuzsa – Áron. A zenészekhez beállt Mari és Bakk Márti.
Este megtartottuk a ránk eső táncház-részt a Sugás vendéglő udvarán. Sokat segített, hogy volt mikrofon és hogy szabad levegőn volt. A Mosónőt, a Bourgogne‑t, a Poitou‑t, és a Petit Riense‑t tanítottuk meg. Rájöttünk, hogy a rossz zene sokkal nagyobb baj a táncházban, mint az előadáson, mert mi még csak korrigáljuk valahogy, de az, aki akkor tanulja, végképp összekavarodik.
Utána vacsoráztunk, és mire befejeztük, már kezdődött is a Tilinka táncháza, moldvai csángó táncokkal. Felfedeztük, hogy nem vagyunk fáradtak, és ezt is végigtáncoltuk. Tilinkáék után jött a hagyományos népi táncház, ezt már kevesen győzték közülünk. Ismét kaptunk fellépti díjat. Másnap délben jöttünk vissza.

1995. április 27. CMP Multikulturális fesztivál
Előadás a CMP multikulturális fesztiválján. A táncok előtt Áron bemondta, hogy mi következik, minden műfajból választottunk. Volt Pavane–Gaillarde, Allemande, Branle Charlotte, Branle de Bourgogne, The Parson’s Farewell, Bizzaria d’Amore, Petit Riense, Childgrove, Borsószedő. Négy pár adta elő: Kuni‑Árpi, Ildi‑Pistike, Anikó–Zelma, Zsuzsa–Csubi. A zenét Náci, Mari, Puszti és Áron szolgáltatta. Essig J. felvette a műsort és Esther Press német és angol szövegét az együttesről, ebből lesz majd egy reklámkazettánk. Utána rövid táncház volt és valamivel hosszabb kocsmázás...

1995. május 4.
Nagyon kevesen voltunk a próbán, és úgy döntöttünk, hogy június végéig nem találkozunk, mert ilyen kis létszámmal nem érdemes, és nincs is időnk.
Néhányan még megnéztük a Balassi‑kazettát. Anikó néni Essig Józseffel összeállított egy reklámkazettát.

1995. május 12. KMDSZ‑szülinapi táncház
Ezt még annak idején megígértük a KMDSZ‑nek, ennek fejében fénymásolhattunk náluk kedvezményesen. Egy darabig.

1995. július 19. és 20.
Próbáltunk a segesvári Középkor‑fesztiválra. A régi szebeni műsort újítottuk fel 3 párral. Bagada segítségével hangeffektusokkal egészítettük ki a közjátékokat.

1995. július 21‑23. SEGESVÁRI KÖZÉPKOR‑FESZTIVÁL – FESTIVALUL DE ARTA MEDIEVALA PENTRU TINERET
21‑én este 10‑kor léptünk fel (csúcsidőben), a helyszín majdnem azonos volt a tavalyival. Nagy lelkesedéssel fogadtak, kissé (rock)koncert‑hangulat volt, ezért a zenét néha nem hallottuk. A visszajelzések kivétel nélkül pozitívak voltak.
A felállás a következőképpen alakult:
Zene: Szabó Samu, Szabó Attila, László Bakk Attila, Pusztai Enikő, Szőcs Enikő.
Tánc: Julika‑Tomi, Zsuzsa–Csubi, Anikó‑Árpi.
Bohóc/rendező: Lóri
Táncház: Csubi, Attila, Puszti
Az előadás sikerét az is bizonyítja, hogy néhány lelkes rendező rávett arra, hogy táncházat is tartsunk. A közönség nagyon fogékony volt, nem kellett sokat magyarázni. Ekkora táncház‑igénnyel még nem találkoztunk, sajnáltuk, hogy nem volt több fény, jobb terep és hangosabb zene, de a hangulat így is nagyon jó volt. Az egyik bukaresti résztvevő szavaival élve: “a fost bestial!”. Másnap este a zárókarneválon sokan kérték, hogy tartsunk még egy táncházat. Zenénk akkorra már nem volt, és az egész társaságból csak ketten maradtunk (Zsuzsa, Csubi), ezért csak azt tehettük, hogy a téren szóló (a rendezők által középkorinak tekintett) zenére táncoltuk azt, aminek kijött a lépése. Mindent utánoztak, nem volt baj. Arra gondolunk, hogy jövőre érdemes volna egy jobb minőségű kazettát vinni (mert a mikrofonos élőzenés megoldás sok kockázatot rejt).

A táncházak terén ezen a nyáron rekordot állítottunk: majdnem ugyanekkor még két másik helyen is volt táncház: Gyergyóban Mari és Náci tartott táncházat, Homoródon, a diáktáborban pedig Pistike és Samu.

1995. július 29–augusztus 7. Szentendre
Nagyon jól sikerült hetet töltöttünk Szentendrén. Pedig elég bizonytalanul indult. Mindössze azért, mert kiderült, hogy Gábornak nagyon zsúfolt a programja, illetve, hogy mi nem vagyunk “igazi” résztvevői a Kecskésék rendezvényének. De végül minden kialakult, bekapcsolódtunk Gábor tánckurzusába, megtanultunk három új táncot: La Volta, Allegrezza d’Amore, Bianco Fiore, illetve csiszoltuk a régieket. Hálából a gálaműsoron bemutattunk egy Branle‑műsort a nehezebbekből a Kecskés együttes ruháiban.
Egyébként nagyon jó szállásunk és kajánk volt egy ifjúsági központ üdülőjében. A hét fáradalmait inkább az éjszakába nyúló pingpong-mérkőzések, bajnokságok képezték. A gondnokkal nagyon jól összebarátkoztunk, hívott, hogy menjünk télen is.

1995. augusztus 25. Illyefalva
Angol nyelvtáboron belül tartottunk reneszánsz estet (Zsuzsa, Csubi), erre beöltöztünk ruhákba, mint Anglia királya és királynője (VIII. Henrik és valamelyik felesége). A gyermekeknek is be kellett öltözni: a meglevő ruháikat úgy alakítani, kombinálni, hogy a hangulatot idézze. Megtanítottuk a Plébánost, a Pavane‑t. A táncháznak akkora sikere volt, hogy két nap múlva meg kellett ismételnünk (a nagyobb gyermekekkel, kérésükre). Ekkor tanítottunk még Allemande‑ot, Bourgogne‑t. Elénekeltük és lefordítottuk a Pastime‑ot is.

1995. augusztus 31. Szováta
Szovátán a magyartanároknak rendezett továbbképzőn vettünk részt, mint a reneszánsz nap illusztrációi. Nem volt keretük arra, hogy négynél több embert fogadjanak, a végén csak hárman voltunk: Zsuzsa, Pistike, Csubi. Most táncoltunk először kazetofon által szolgáltatott zenére. A műsor felépítése a következő volt: először az Amaryllis névről beszéltünk, aztán a ruháinkról, majd általában a táncokról. Ezen kívül az egyes táncok előtt is elmondtuk róluk a fontosabb dolgokat (ki kinek dedikálja, milyen szonettet ír hozzá stb.), hogy mire figyeljenek, miközben nézik. Mivel csak hárman voltunk, egypáras táncokból kellett összeállítani az előadást, úgy, hogy közben az urakat váltogattuk. Először Csubi táncolt Bassa Pompiliát és Canariót, majd Pistike Lucretiát és So ben‑t. Ezután – mivel nem dőlt el a “viadal” – Leoncellót táncoltunk. Nagy sikere volt ennek a táncnak, mindenki érezte, milyen sok játék van benne. Az olasz táncok után áttértünk a franciákra, táncoltunk Allemande‑ot, Pavane–Gaillarde‑ot és La Voltát. A Lovas Branle‑lal mentünk át táncházba, mondván, hogy a most bemutatandó táncokhoz segítséget kérünk. Megtanítottuk a Chevaux‑t, Double‑t, Simple‑t, Gay‑t, Bourgogne‑t, Poitou‑t, Mosónőt, Petit Riense‑t, Plébánost. A szünetben elénekeltük a Greensleeves‑t, Da pacem‑et és – tekintettel a rendezvényre –, néhány Balassi‑dalt, virágéneket és kocsmadalt. Nagyon szép este volt, élmény volt a nagy érdeklődés, fegyelem, barátság a résztvevők részéről. Másnap is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk olyan emberek részéről, akik szájából a dicséret nem üres szó.

1995. szeptember 19.
Néhányan összegyűltünk, és megbeszéltük, hogy tudunk‑e menni Nagyszakácsiba, az egyhónapos reneszánsz fesztiválra. Abban egyeztünk meg, hogy a meghívást mindenképpen elfogadjuk, és a Choreával együtt lefedjük azt az időszakot.


1995. szeptember vége
Anikó néni, Csubi, Áron, Náci táncházat tartottak a Waldorf‑os óvónéniknek, és nagy sikerük volt, kaptak érte némi “stexet” is ...

1995. október közepétől
Pistike elment katonának.
Beindultak a táncházaink, sok új résztevővel. Kiderült, hogy a termünket a Donációs Központban francia könyvtárrá alakítják, ezért még gyorsan tartottunk három táncházat.
Elkezdtük a próbákat is, elsősorban a nyáron tanult táncokat nyúztuk. Az Allegrezza bizonyult az eddigi legcikisebb táncnak, másfél hónap után sem nagyon tudjuk hibátlanul eljárni. Ehhez képest a Bianco Fiore a maga komplex, fiúkat sújtó dobogásaival felüdülés volt. Még egy kontratáncot is kibogoztunk, a Grimstock‑ot.

1995. november 26.
Kobzos Kis Tamásnak volt nagyon szép koncertje a Kétágú templomban. Utána táncházat tartottunk a Teológia konviktusában. Ezt a termet még egyszer megkaptuk a hónap folyamán. Akkor Ambrus Katiékat is elhívtuk, hogy tanítsanak néhány hasonló csángó táncot, és felváltva táncoltunk reneszánsz és csángó táncokat. Ez volt tehát az első alternatív táncház. Nagy sikerük volt a csángó táncoknak, ezért elhatároztuk, hogy máskor is rendezünk közös táncházat.

1995. december
Még tartottunk néhány próbát, az év utolsó próbája különösen jól sikerült, alig tudtuk abbahagyni.

Családi események:

1995. december 21.
Megszületett Mariék kicsi Nácija.

1995. december 30.
Julika és Tomi eljegyezkedtek.

1994. október 5., szerda

Krónika - 1994 év vége



1994. október
Elkezdtük a próbákat, igyekeztünk átismételni a táncokat. Sajnos, sok volt a hiányzás, még ha esetenként “igazolt” is. Megegyeztünk, hogy elosztjuk az egypáras táncokat, hogy ki‑ki gyakorolhassa. Október 27‑én megszületett (remélhetőleg helyes) közös döntés alapján a szereposztás.
Közben beindult a táncház is, ezúttal a Donációs Központ nagytermében, melyet rendszeresen megkapunk az igazgatónő engedélyével. Ez a tér valamivel nagyobb is, mint a színház előcsarnoka, és sokkal barátságosabb, vannak székek. Örömmel tapasztalhattuk, hogy a táncház nem vesztett népszerűségéből, a sok régi táncházas mellett voltak újak is. A zene is javult, jöttek új furulyások, Náci és Mari is beállt fújni.

1994. november
Próbáltunk és táncházakat tartottunk. Kiderült, hogy a decemberre tervezett Balassi‑napok pénzhiány és betegség miatt március elejére tolódtak, így megkönnyebbülten vettük tudomásul (minő tévedés volt ...!), hogy talán lesz egy olyan előadásunk, amelyikre sikerül fel is készülni. Ez az eddigieknél komolyabb lesz a sok új, nehezebb tánc miatt.

1994. december
December 10‑én megtartottuk az “évad” első előadását, a műépítészek gólyabálján léptünk fel egy rövid műsorral. A táncok a Pavane–Gaillarde, Gathering Peascods, Branle de la Guerre, Branle de l’Officiel, új Allemande, Poitou voltak. A zenészek: Náci, Mari, Lizuka, Átyó, Puszti, Szőcs Enikő, a táncosok: Julika, Tomi, Anikó, Zelma, Bügyüsz, Árpi, Zsuzsa, Csubi.
Ennek köszönhetően a következő táncházakba több román egyetemista is jött, akiknek nagyon örültünk. Igyekeztünk érthetően beszélni románul, jó volna, ha többen is jönnének.
Jobb a hangulat a táncházban, mióta ismét énekelünk, ezt rendszerint Náci vezeti – profi módon. A Kájoni-kódexből származó cigánydalt és Teremtett állatokat, a Pastime‑ot, Dona nobist szoktuk énekelni. Megmaradt a szünetben körbekínált alma szokása is.
A december 11‑iki alkalommal rendeztünk egy kis Mikulást, a Talitha Qumi két énekese (akik különben mindig jönnek...) beöltözött Mikulásnak, illetve ördögnek, énekeltek nekünk, s közben sült tököt (döblecet) kínáltunk körbe. Jól sikerült.
Az idei utolsó táncházat december 17‑én tartottuk, a következőt január 14‑re hirdettük. Addig mi sem nagyon fogunk találkozni ...

1994. június 5., vasárnap

Krónika - 1994 nyara



1994. júniusa
Ebben a hónapban mindenkinek szessziója volt, ezért nem tartottunk “igazi” táncházakat. De szerda délutánonként, az orgonakoncertek után, aki éppen ráért, zenélhetett és táncolhatott a Farkas utcai templom előtt. Sokan eljöttek a táncházasaink közül, és jól éreztük magunkat. (Szerk. megj.: a rendőrség mindvégig semleges maradt.)
Közben egy ilyen találkozás után megbeszéltük a nyári programot. Három fontos döntést is hoztunk: az egyik az volt, hogy részt veszünk a segesvári rendezvényen, a második hogy augusztus első felében hívjuk meg Gáborékat, mert akkor érnek rá a legtöbben, a harmadik pedig, hogy semmi szín alatt nem megyünk Homoródra, a KMDSZ‑diáktáborba. (NB. be is jelentették, hogy felbomlott az együttes – úgy látszik, más logikus magyarázata nem volt számukra a távollétünknek...)

1994. még mindig június
Ugyancsak a szesszió miatt kénytelenek voltunk lemondani a csíkszeredai régizene fesztiválon való részvételt. Helyettünk azonban elment az Apáczai líceum Mari és Náci által vezetett táncegyüttese, mely ekkor vette fel a “Chorea” nevet. A “Sarkányirtás” c. előadásukat adták elő, és nagy sikerük volt.

1994. július 1–3.
Próbáltuk a segesvári műsort.

1994. július. A KÖZÉPKORI KULTÚRA NAPJAI
Segesváron még összepróbáltuk a táncokat a zenével. A Lyceum Consort már előre begyakorolta a zenét, jó előadás ígérkezett.
Maga a fellépés meglehetősen későn történt: 6‑ra voltunk bejegyezve, de hála a szervezési bakiknak, már alig éjfél után színpadra léphettünk. Szerencsére addigra már kiigedeskedtük magunkat, Tomi másodszor is beöltözött, mindenki nagyon oldott volt, s úgy tűnt, ezt az oldottságot a közönség is érzékelte. Egyszóval sikerünk volt. A végén bevontuk a nézőket is a Gay‑be, de táncházat már nem tartottunk.
A műsor és a fellépők listája a mellékelt (és a helyszínen szétdobált) műsorfüzeten található.

1994. augusztus eleje
Itt volt Gábor és az együttese, egy hétig táncokat tanultunk és a meglévőket csiszoltuk. Ekkor tanultuk a So ben mi ch’a bon tempo, Lucretia Favorita, Branle Torche, Branle Charlotte, Petit riense táncokat és az Allemande egy új változatát. Nagyon hasznos volt ez az intenzív hét. Megbeszéltük, hogy mit fogunk táncolni a Balassi‑napokon, mi illik korban a műsorba. Elhatároztuk, hogy majd jövő nyáron rendezünk velük egy közös turnét itthon és Magyarországon.

1994. augusztus–október
A vakációban ezután szétszéledtünk, nem találkoztunk október elejéig.

1994. május 15., vasárnap

II. kolozsvári Mátyás napok - májusban

1994. május 13–15. MÁTYÁS‑NAPOK
Péntek. Ekkor volt a megnyitó, magyar, román és német szövegek hangzottak el, énekelt a Báthori líceum kórusa, Náci furulyált, s mi is bemutattunk néhány táncot. Helyszűke miatt csak a The Gelding of the Devil, s a Basse Danse egy páras változata szerepelt a műsorban.
Szombat. Sajnos, Kóka Rozália nem tudott eljönni, ezért módosítani kellett a teljes délelőtti műsort: a bukarestieket áttettük délutánra. Elhangzott a két dolgozat, a többi időt táncok (Branle‑ok) töltötték ki.
Délután volt a régizene együttesek műsora, ekkor mutattuk be a néhány – udvarjelenetbe ágyazott – táncot. Jól sikerült a műsor, bár sokan kevesellték a táncokat. A hoppmester szövege részben korabeli szövegekből, részben pedig erre az alkalomra írt régies stílusú versikékből állt (Zsuzsa keverte-költötte).
Vasárnap. Délelőtt a színisek bemutatták a misztériumjátékukat a Ref. Romkertben, s nagy sikert arattak vele. Délután reneszánsz vásár volt, ami szintén jó lett. Volt íjászverseny, kötélhúzás, kalodába zárás, Rómeó és Júlia (erkély-jelenet) dobokkal előadva, tánc, jóslás, (engedélyezett) “koldulás”; mézeskalácsot, bőrből, fából és textilből készült árut (elsősorban “ruházat‑kiegészítőket”, esetleg: pótlókat) lehetett vásárolni, de aki megfizette, azt le is rajzolták a képzőművészetis diákok. Nagyon sokan segítettek (nevüket lásd a mellékelt műsorfüzeten), itt Augustint kell mégis külön megemlíteni, aki a Mátyás‑plaketteket elkészítette.











1994. május 1., vasárnap

Krónika - 1994 május



1994. május 1.
A visszaút már lényegesen rövidebb volt, problémamentesen jöttünk át a határon. Váradon megálltunk F. Árpiéknál, ahol nagyon finom ebédet kaptunk...

1994. május 4.
Próba. Megbeszéltük a Mátyás‑nap műsorát, úgy döntöttünk, hogy nem lépünk fel önálló műsorral, hanem házigazdák leszünk. A vásárjelenetek megszervezésével András Lórit bíztuk meg.

1994. május 5.
Táncház. Megtanítottuk a Pavane‑t, a Gaillarde egyes könnyebb részeit, a Black Nag‑et, és a Hyde Parkot. A táncházat Orendi István tartotta, Sipos Zoltán zenélt hozzá.

1994. május 10.
Próba. Megbeszéltük a Mátyás‑napokat, ott volt Lóri, aki elmesélte, hogy képzeli el a vásárt.

1994. május 11.
A szombati fellépésre próbáltunk. Úgy döntöttünk, hogy királyi udvar‑jelenetbe ágyazzuk bele a meghívott együttesek műsorát, s mi csak a szünetekben előadott táncokkal leszünk jelen. Az együtteseket hoppmester jelenti be, méghozzá reneszánsz stílust utánzó rövid versekben. Király nem lesz, hanem (egy trón segítségével) mímeljük a jelenlétét. A hoppmester az összekötő kapocs a király és az udvar (és közönség) között.

1994. május 17.
Megbeszéltük a budapesti műsort, amit módosítani kell, mert csak három pár tud menni. A váz azonban az ELTÉ‑n előadott műsor maradt.

1994. május 18.
Rájöttünk, hogy nem is olyan egyszerű. De nem adtuk fel. Megegyeztünk még egy próbában.

1994. május 19.
Hűek maradtunk önmagunkhoz: a próba nem jött össze, megegyeztünk, hogy ott, a helyszínen fogunk próbálni. (Vagy ha nem, majd az előadáson...)

1994. május 21–23. Budapest
Részt vettünk AZ EMBER MÁS című multikulturális rendezvényen. Maga az előadás jól sikerült, nem voltak bakik, mégsem oldódott fel a közönség. (Legközelebb sósavval próbálkozunk.) Kevés nézőnk volt, ez két szervezési hibának “köszönhető”. Egyrészt úgy hirdették meg, hogy erdélyi táncegyüttes lép fel, s ebből sokan népi táncra gondolhattak, másrészt pedig mi magunk is kénytelenek voltunk módosítani az előadás időpontját. (És állítólag nem kellett volna leinteni az első tapsokat – amint azt Lóri szokásos előadás utáni összetörtségével kijelentette.) A töltött káposzta viszont finom volt.

1994. április 5., kedd

Krónika - 1994 április



1994. április 5.
Vendégül láttuk a Városmajor (Budapest) kórusát, akik a Szent Mihály templomban léptek fel aznap. Egy részét a KMDSZ helyezte el, családoknál, másik részét mi szállásoltuk el a Waldorf óvoda segítségével. Szendvicset, teát készítettünk és rövid táncházat tartottunk az érdeklődőknek.

1994. április 6.
Próba. Bemelegítés, énekpróba. András Lóri jelenlétében megkezdtük a Mátyás‑napi műsor előkészítését. Lóri egy korabeli komédiát dolgozott át, ez lenne a keret a táncokhoz. Sajnos, kevés idő maradt a Mátyás‑napig, ez pedig elég időigényes változat.

1994. április 8.
Táncház. Orendi István tartotta, zene: László‑Bakk Áron, Sipos Zoltán.
Próba. Megbeszéltük a műsorainkat, elpróbáltuk a Pavane‑t és a Gaillarde-ot, s néhány másik táncot. A próba után folytattuk a megbeszélést Anikó néninél, a táncházak is szóba kerültek. Elhatároztuk, hogy a továbbiakban változatosabbá tesszük a táncházakat, és folytatjuk az éneklést, a táncok előtt pedig röviden elmondjuk róluk a szükséges tudnivalókat, úgy, ahogy azt Gábor annak idején nekünk.

1994. április 10.
Próba. Bemelegítés, utána próbáltunk a KMDSZ‑születésnapra, ezúttal a teljes műsort.

1994. április 14.
Próba. Folytattuk a KMDSZ‑születésnapi műsor próbáját.

1994. április 15.
Próba a KMDSZ‑szülinapra.

1994. április 16.
Előadás. A Donációs Központ nagytermében mutattuk be a műsort, együtt a Visszhang kórussal. A műsor felépítése a következő volt: Madrigál /Visszhang/; Pavane‑Gaillarde; Madrigál; Branle de Bourgogne, Branle de Champagne, Branle d’Écosse, Branle des Lavandiéres, Branle de l’Officiel, Branle de la Guerre; Madrigál; Black Nag, Hyde Park, Amaryllis, Child’s Grove, Gathering Peascods.
Előadták: Geréd Erzsébet – ő tartotta a táncokról a bevezetőket, Bethlendi Júlia, Laczi Levente, Bálint Emese, Orendi István, Tóth Mari, Filip Ignác, Macalik Kunigunda, Fehér Árpád, Magyarosi Enikő, Szabó Zelmira, Szabó Anikó, László Bakk Áron, Szilágyi N. Zsuzsa, Galaczi Árpád.
Zene: Rusu Lizuca, Szabó Sámuel, Pusztai Enikő.
Az előadás után táncház következett, Macalik Kunigunda, Fehér Árpád és Orendi István tartotta.

1994. április 19.
Próba. Megbeszéltük, milyen műsorokkal megyünk Pestre. Úgy döntöttünk, hogy egyik helyen előadjuk a szebeni műsort némi változtatásokkal, a másikon pedig a KMDSZ‑születésnapit.

1994. április 20.
Próba. Elpróbáltuk mindkét műsort.

1994. április 21.
Próba a szentgyörgyi előadáshoz. Erre a zenészek szempontjából volt szükség.

1994. április 23. – Sepsiszentgyörgy
Előadás Sepsiszentgyörgyön a Szent György Napok alkalmával. A bemutatott műsor a KMDSZ‑születésnapival azonos volt. A zenét ezúttal Rusu Lizuca, Mordan Carla, Pusztai Enikő, Sipos Zoltán és Szabó Samu szolgáltatta. Jól sikerült az előadás, a megbeszélt táncház végül a zsúfolt műsor miatt elmaradt. Kiemelendő a vendéglátók gondoskodása (szállás, ebéd, útiköltség, terem), első alkalommal kaptunk fellépési díjat. Sajnos a visszaút már nem mondható szerencsésnek: anyagi megfontolású spontán akciónk vonatról való leszállítással végződött, minek eredményeképpen hat órát dekkoltunk egy Sãrãþel nevű, honvágyat keltő helységben.

1994. április 25.
Elkezdtük kidolgozni a szebeni műsort, sajnos, a másik előadás elpróbálására már nem maradt idő.

1994. április 26–május 1. Budapesti turné
Este indultunk Budapestre busszal, és már másnap délutánra oda is értünk. Az Erdélyi Magyarok Egyesületénél kis számú, de lelkes közönségnek be is mutattuk a KMDSZ‑születésnapi műsort. Az előadást az tette különösen oldottá, hogy menet Hunyadon Julikáéknál kb. 10 l fehér bort kaptunk, ami Pestig el is fogyott... Emiatt kerültek be előre nem látott elemek a Black Nag koreográfiájába.
Rögtön kaptunk egy másik meghívást május végére, melyet persze elfogadtunk. Ezután elszállásoltak, és rövid huzavona után pihenni tértünk.

1994. április 28.
Egész nap próbáltuk a szebeni műsort, a főpróba nagyon rosszul sikerült. Nem kis izgalommal vágtunk neki. Az EuroClub és a Kikelet klub szervezte számunkra ezt az előadást, és az ELTE diákjainak mutattuk be (ld. a plakátot). Az eredmény meglepő volt: maximális koncentrálással sikerült minimális baklövést elkövetni. Meglett a jutalmunk, nagy sikere volt az előadásnak. Utána néhány egyetemistának táncházat tartottunk. Érdekes, hogy itt jóval kisebb volt a táncház iránti érdeklődés, az emberek inkább magára az előadásra voltak kíváncsiak.

1994. április 29.
Nagy örömünkre másnap Gábor ott várt bennünket a Városmajor épülete előtt. Segítségével még csiszoltunk a másik műsoron, melyet aznap kellett előadni. Ezt az előadást a Városmajori Keresztény Ifjúsági Egyesület szervezte, akikkel már Kolozsváron megismerkedtünk. Az ő jóvoltukból kaptuk meg a termet a templomban, valamint két remek ebédet egy (talán élsportolók kajáltatására szakosodott?) vendéglőben. Meglepetésszerűen ért bennünket a tény, hogy délután részt veszünk az anyaország választási kampányában (méghozzá a kereszténydemokratában), olyan formában, hogy műsorunkat majd Surján László beszéde előzi meg. Ez az előadás is jól sikerült, bár a zene körül problémák voltak. Szerencsére Gábor “beugrott” furulyálni (és – a hangszer régi billentyűzete miatt – “hellyel‑közzel” csembalózni), szerepét a közben aggódva helyszínre siető Samu vette át, de előbb felborította a kottatartót, amivel együtt a sorrend és a kedélyállapotunk is felborult. Ezután – már jóval nagyobb és lelkesebb közönségnek – táncházat tartottunk.

1994. április 30.
Gábor tartott egy alapos bemelegítőt és megtanította a Canariót és a Bizzariát. Utána csiszoltuk a Contrapassót. Estefelé felmentünk a Várba, ahol a zenészek, Mari és Áron utcazenéltek ill. ‑táncoltak. A táncba többen is bekapcsolódtunk, akik nem voltunk beöltözve, s így el lehetett járni még néhány táncot. Nem egészen egy óra alatt egészen sok pénz összegyűlt.

1994. március 6., vasárnap

Mátyás születésnapja a teológián

A teológusok is megünnepelték Mátyás születésnapját, erre bennünket is meghívtak, hogy az általuk előadott pantomimhez (Mátyás és a kolozsvári bíró) zenét és táncot szolgáltassunk. Filip Ignác furulyán kísérte a pantomim mozzanatait. A táncokhoz Sipos Zoltán (furulya) és László Bakk Áron (dob) zenélt. A táncokat Szatmári Ildikó – Orendi István, Tóth Mari – Filip Ignác, Bethlendi Júlia – Laczi Levente, Szilágyi N. Zsuzsa – Galaczi Árpád mutatta be. Az előadott táncok a Branle de l’Officiel, The Gelding of the Devil, Hyde Park, Gathering Peascods, Écossé és Champagne voltak. Az előadást tortaevés (ezúttal a teológus diákok készítettek tortát) és táncház követte. A táncházat Orendi István és Galaczi Árpád tartotta.

1994. március 2., szerda

Krónika - 1994 március


1994. március 2.
Próba a teológusokkal való fellépéshez, illetve énekpróba Anikó néni vezetésével.

1994. március 4.
Ismét próbáltunk a fellépéshez.

1994. március 9.
Próba: Gelosiát próbáltuk próbálni, de veszekedésbe fulladt. Abban egyeztünk meg, hogy még folytatjuk a tisztázatlan ügyek megvitatását.

1994. március 11.
Táncház. Tóth Mari, Bálint Emese és Orendi István tartotta.

1994. március 12.
Szerencsére sikerült az eddig kimondatlan problémákat őszintén megbeszélni, s így építő erejű volt a vita. Feloldódott a hónapok óta tartó feszültség, amely sokban akadályozta a haladást. Megegyeztünk abban, hogy ezentúl megbeszélünk minden fellépést, s hogy az fog fellépni, aki abban a pillanatban a legjobban tudja a táncokat, és nem merevítjük le a szelekciót. A Mátyás‑napi műsor pedig olyan lesz, hogy abban mindenki tudásának és képességeinek megfelelő szerepet kapjon.
Mivel a két csoportban való dolgozás nem bizonyult életképesnek, és csak feszültségeket hozott, úgy döntöttünk, hogy ezután együtt próbálunk, és a nehezebb, egy‑két páras táncokat az erre kijelöltek külön is gyakorolják.

1994. március 16.
Próba. Bemelegítő gyakorlatok. Megbeszéltük a Mátyás‑napi műsor általánosabb kérdéseit. Átismételtük az ismert táncokat, hogy Lóri jobban tudjon tájékozódni a koreográfiában.

1994. március 18.
Az első Tücsökzene, azaz gyermektáncház. Fellépett az Apáczai Líceum Tóth Mari és Filip Ignác által vezetett tánccsoportja, ezután táncház következett.
Próba. Énekpróba, bemelegítés, Mari megtanította az Anellót, kidolgoztuk a Gelosiát.

1994. március 23.
Próba. Bemelegítés, próbáltuk az Anellót.

1994. március 26.
Próba. Bemelegítés, végigtáncoltuk az eddig megtanult (új) táncokat.

1994. március 29.
Próba. Bemelegítés, énekpróba, majd táncpróba. Mari megtanította a Prexonierát. Felköszöntöttük Nácit. Megbeszéltük, ki tud menni Szentgyörgyre, ill. Budapestre. (Úgy gondoltuk, a Szentgyörgy‑napokat nem szabad kihagyni, a műsort – mivel nagyon közel van a budapesti úthoz –, attól tettük függővé, hogy ki vállalja az utat.)

1994. március 31.
Rövid gyűlés, Anikó néni és néhány tag megbeszélte a következő előadások vázát: KMDSZ‑születésnap, Szentgyörgy‑napok, ELTE, Mátyás‑napok, Balassi-est.

Jubileumi Alkotói Ösztöndíj Gála - Communitas

  Mint az első ösztöndíjasok egyike, megtisztelő felkérésnek tettünk eleget, mikor elfogadtunk a Communitas Alapítvány felkérését, hogy rene...