1998. október 17.
Előadás a MKA
Corvin-termében: Transsylvania Renata II. – a Mátyás-év zárókoncertje
Egész délelőtt
próbáltunk a MKA-nál, a szokásos tempóban és hangulatban. (Talán Segesváron
azért jobb volt ...) Délután egy kicsit “szabadok voltunk”, mikor is sétáltunk,
vagy alternatív programként betértünk a Krokodilba. Aztán már kezdődött is az
előadás. Előtte még megcsodáltuk egymást az új ruhákban, végösszegként 11-ből 9
embernek új vagy részben új volt a “szerelése”. Szóval még tudunk csodákat
művelni.
Az előadás nagyon
szépen/szépre sikerült, ritkán adatik meg nekünk, hogy 3 együttes (MusHist,
Minium, Collegium) zenéljen a táncokhoz. A műsor egyébként a mellékelt
szórólapon látható, mely sajnálatos malőrként a közönségnek is kiosztatott.
(Többen kérdezték, mit jelent a MH, MÍN stb. Érdekes módon pl. a quasi-pavane
műfajmegjelölés senkinek sem okozott problémát... Tanulság: nem kell ilyen
szépen tipografizált piszkozatokat szervező-közelben hagyni.)
A terem és az épület
szépsége még külön is emelte a hangulatot. Volt terük a táncoknak, volt
levegő... Furcsa módon mégis egy kicsit szomorúak voltunk.
A közös fényképezkedés
után visszagyalogoltunk a Rádayba, hol még egy kicsit hivatalos baráti
beszélgettünk, és néhány palack kiürült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése