Kinga: Kastélyok vidékére, kúriák földjére hívtak bennünket táncolni szeptember
végén. Hunyad megyében őket ünneplik, őket keltik életre kedves emberek
nagyszerű munkával. Reneszánsz Kastélyfesztivált szervezve varázsoltak
középkori hangulatot esténként a (bál)termekbe és idén ennek lehettünk részesei
mi is. Első olyan alkalom volt ez, amikor közösen utaztunk valahová,
kirándultunk (Anikó fotói - linkkel :D) és mulattunk együtt, Amaryllisként.
Az Amaryllis Együttes 1992 őszén alakult Kolozsváron, mely a kincses városban a historikus tánc és muzsika művelésében ötvöz műkedvelőket. Táncegyüttesük és a kísérő zenekaruk, számos rangos rendezvény és fesztivál előadóiként, a reneszánsz és barokk autentikus tánckultúra remekeiből válogatnak műsoraikba. Említésre méltóak az előadásaikat követő reneszánsz táncházak. művészeti vezetőjük: Szabó Anikó és Tóth Ágnes
2017. október 5., csütörtök
2017. szeptember 27., szerda
Déva és környéke
Kedden fellépés után hajnalig tartó bulit csaptunk, mint rég. A Musica Profana sokat segített a hangulat megteremtésében, de volt itt minden. Közös éneklés, muzsikálás, tánc, improvizáció, kortárs zene az összes mai felkapott fogalommal (mint gluténérzékenység, bulimia, eu-tanázia…). Cicóék barokk műsorral léptek fel, benne egy Passacaglia, barokk szóló tánc. Addig provokálta Anikót, míg végül improvizált egy szóló táncot erre.
Az Algyógyi Ifjúsági Központban biztosítottak nekünk szállást. Szerda délelőtt a szabadidőd kirándulásra használtuk ki.
Az Algyógyi Ifjúsági Központban biztosítottak nekünk szállást. Szerda délelőtt a szabadidőd kirándulásra használtuk ki.
Fotó: Kelemen Kinga
VIII. kastély fesztivál - Gyulay-kastély
Szeptember 27. - Gyulay kastély (Marosnémeti)
Táncosok: Anikó, Jolán, Júlia, Kinga, Tekla, Ünige, Zselyke, Bálint és Szili
Zenészek: Abigél, Ágnes, Enikő, Maca és Árpád + Tekla, Zselyke, Jolán
Program:
Jamaica (Jolán, Zselyke - Tekla, Bálint - Kinga, Ünige - Júlia, Szili)
Mage on a Cree (Zselyke, Jolán - Júlia, Szili - Tekla, Ünige - Kinga, Bálint)
Bassa Pompilia (Ünige, Szili)
Greensleeves (Anikó, Bálint - Jolán, Szili - Zselyke, Tekla)
So ben (Anikó, Szili)
Zene (Zselyke, Jolán )
Basse dance - La Magdalena (Anikó, Bálint - Júlia, Ünige - Zselyke, Jolán - Kinga, Szili)
Allegrezza (1. sz - Kinga, Zselyke, Szili, 1., 2. sz + Jolán, Ünige, Bálint, 1. sz. + Tekla, Júlia)
Gaillard (Anikó, Szili - Ünige, Bálint)
Scotch Cap (Kinga, Szili - Zselyke, Jolán - Júlia, Bálint)
Indian Queen (előbbiek + Tekla, Ünige)
2017. szeptember 26., kedd
VIII. kastélyfesztivál - gálaműsor
A Dél Erdélyért Kulturális Társaság fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte
barátok és meghívottak körében.
barátok és meghívottak körében.
Fellépők:
Musica Profana (Budapest)
Kájoni Consort (Barót)
Amarillys Táncegyüttes ((Kolozsvár))
Dévai Renaissance Zene Táncegyüttes (Déva)
Musica Profana (Budapest)
Kájoni Consort (Barót)
Amarillys Táncegyüttes ((Kolozsvár))
Dévai Renaissance Zene Táncegyüttes (Déva)
2017. július 6., csütörtök
Krónika - 2017 nyara
Július 6.
A nyár beállta előtt a próbák heti rendszeressége úgy szakadt még, hogy egyre többünknek jött közbe valami, ami miatt elmaradt a próba s egyszer csak észbe kaptunk, hogy itt a nyár, szétszéledünk. S még mielőtt ez megtörténne megbeszéltünk egy találkát az Insomniába s átbeszéltük ki hogy érzi magát a csoportban, mi az amit szeretne, mi az amit kevésbé és ötleteltünk a továbbiakról.
2017. március 2., csütörtök
Krónika - 2017 március
Március 2.
Az első próba ami nélkülem zajlott. Ünige vállalta az irányító szerepet. Körtáncokkal foglalkoztak, köztük a skótossal. És új tag csatlakozott hozzánk: László Levente.
Az első próba ami nélkülem zajlott. Ünige vállalta az irányító szerepet. Körtáncokkal foglalkoztak, köztük a skótossal. És új tag csatlakozott hozzánk: László Levente.
2017. február 25., szombat
2017. február 2., csütörtök
Krónika - 2017 február
február 2.
Közeledik a fellépésünk időpontja. A tánchoz amivel
haladni akartam, nem voltunk elegen, de már nem halogathattuk tovább.
Megbeszéltük, hogy gyakoroljuk hiányosan és odaképzeljük a hiányzó táncost és
felvettük videóra. Mikor visszanéztem olyan volt mint Mikszáth Szent Péter
esernyőjében a kártyapakliból a szellemi alsó.
2016. október 27., csütörtök
Krónika - 2016 (újraalakult a csoport)
Elkezdtük a próbákat az újjáéledt csoporttal.
Táncosok: Csuszner-Pöllnitz Ünige,
Enyedi Anna Regina, Enyedi Bálint, Gáspár Barra Szilárd, Kelemen Kinga, Papp
Júlia, Tüzes-Bölöni Kincső
Lelkes támogatók: Szilágyi N. Zsuzsa, Csuszner
Ferenc, az Amaryllis társaság tagjai és sokan mások.
november
Új tagokkal bővültünk: Kiss Anita és Kassay
Berni
2004. július 15., csütörtök
2004. július 5., hétfő
Vendégségben Budapesten
Vendégségben Budapesten - Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozója
Goldschmied József külhoni magyar kultúrával foglalkozó népművelő-művelődésszervező meghívására lehettünk ott.
Goldschmied József külhoni magyar kultúrával foglalkozó népművelő-művelődésszervező meghívására lehettünk ott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Jubileumi Alkotói Ösztöndíj Gála - Communitas
Mint az első ösztöndíjasok egyike, megtisztelő felkérésnek tettünk eleget, mikor elfogadtunk a Communitas Alapítvány felkérését, hogy rene...
-
Mint az első ösztöndíjasok egyike, megtisztelő felkérésnek tettünk eleget, mikor elfogadtunk a Communitas Alapítvány felkérését, hogy rene...
-
Reneszánsz nap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, Balassi Bálint születésnapján. Program : Fabritio Caroso (1526/1535 – 1605/162...









