1996. július 25–27. A KÖZÉPKORI
KULTÚRA NAPJAI SEGESVÁRON
Ismét
ott voltunk tehát Segesváron, immár harmadszor. Sajnos a rendezvény elkezdte
magán hordani a monumentalitás jegyeit, melyek azonban nem a minőségben
jelentkeztek, hanem a részeg tömeg méretében. A szervezés csak romlott az előző
évekhez viszonyítva, az étkezésről nem is beszélve. Mindezeket előszámlálva úgy
döntöttünk, hogy többet nem megyünk – legalábbis (és érzésem szerint itt a
kibúvó) nem több napra –, hanem egy estére, és nem tartunk előadást (legfeljebb
(!) egy egészen rövidet), hanem csak táncházat, és fellépti díjat kérünk.
Szóval
a három nap mindegyikén szerepeltünk valamilyen formában: csütörtök este egy
kisebb táncházat tartottunk, a Múzeum-téren, jól sikerült. A Musica Historica
zenélt, Csubi mikrofonba mondta a lépéseket, és mi mutattuk a kör közepén. Az
enyhén részeg tömeg nagyon receptív volt. Szünetben kiosztottuk az 50 kg almát,
amit Anikó néni kért a szervezőktől, és amit legnagyobb meglepetésünkre meg is
kaptunk mint speciális kelléket. Pillanatok alatt elfogyott – kosarastul.
Pénteken
este volt az előadás, amit majdnem elmosott az eső. A színpad persze vizes
volt, és rettenetesen csúszott. Az előadás vesztét azonban inkább az okozta,
hogy Endréék nem fértek föl a színpadra, és nem láthatták pontosan, hogy mikor
kell kezdeni a zenéket. Emiatt voltak holtpontok az előadásban. Egyébként sem
nagyon fogta a közönség, oda inkább vadabb branle‑ok és kontratáncok kellettek
volna.
Szombat
éjjel volt a második, hatalmas táncház, egy egész térnyi embernek kellett
táncot tanítani. Ugyanolyan felállásban tartottuk meg, a Musica Historica
fantasztikus volt, még mi is szinte hipnotikusan táncoltunk kb. félórás branle‑okat.
Az elején elég nehezen indult be a táncház, mert a szervezők nem jelentették
be, hogy mi lesz, csak félretaszigálták az embereket középről, és beállítottak
oda bennünket. Persze az ismét meglehetősen illuminált tömeg nem értette, hogy
mit keresünk mi ott, és enyhén szólva lincshangulat keletkezett. Kaptunk néhány
kompetens megjegyzést, és ettől persze rögtön elmúlt a maradék táncház‑tarthatnékunk
is. De végül jól sült el, fél háromkor abbahagytuk, mert ment a vonatunk. De
nem volt gond, mert a szervezők felvették a zenét és a Csubi szövegét, és arra
táncoltak tovább még egy óra múlva is, amikor az állomásra indultunk. (Lehet,
hogy még most is ott táncolnak ...)
Mindenesetre
már azért megérte ott lenni, mert megismertük a Musica Historicát, akiket
feltétlenül meg fogunk hívni Kolozsvárra.
