V. Mátyás-napok

1997. február 21–28. V. DIES MATHIAE CORVINI

A Mátyás‑napok megnyitója 21‑én volt 12 órakor a Mátyás‑házban. Nagyon örültünk, hogy ismét ott lehetettünk, mint öt évvel ezelőtt. Egybekapcsoltuk a képzőművészetis diákok kiállításának megnyitójával. Sokan eljöttek. Smaranda Enache, Visky András és Wilfried Schreiber mondott ünnepi beszédet. Majó Zoltán, Zsizsmann Évi, Munteanu Gabi, Haţeganu Rodica zenélt. Két tánc volt: a Leoncello (Anikó, Zsuzsa, Csubi) és Bizzaria (Fricivel).

Délután pedig ruhás próbát tartottunk. Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy egy‑két hiányzó elem kivételével mindenkinek elkészült a ruhája, és hogy nem is néz ki rosszul. A próba közepén megérkeztek Gáborék is, és végre összepróbálhattuk élő (illetve az utazás miatt félholt) zenével. Némi egyezkedéssel egymáshoz igazítottuk a ritmust, és kölcsönösen elégedettek voltunk egymással.

1997. február 22.

Délelőtt még egyszer összepróbáltuk a Monteverdit, ezúttal frissebben. Délután pedig a helyszínen is próbáltunk, azaz a Dima stúdiótermében. A színpad éppen akkora volt, amekkorának lennie kellett: mindhárom együttes elfért rajta. Közben megérkeztek Profanaék is, fáradtak voltak és idegesek, mert a furulyásuk influenza miatt az utolsó pillanatban lemondta a turnét. Majó Zoltán kértük fel, aki szerencsére készséggel be is ugrott.

Végül is – bár pl. a Vagabondiból is ketten alig tudtak énekelni a hűlés miatt – jól sikerült a koncert. Teltház volt, és a végén vastapsot kaptak. A táncot kétszer kellett eltáncolnunk. Alig hibáztunk, és akik látták, azt mondták, hogy jól mutatott, egyszerre volt, méghozzá ritmusra.

1997. február 23.

Endréékkel elpróbáltuk a délutáni műsort, amit a színházban kellett előadni. Utána megebédeltünk a balettsuli étkezdéjében, és átballagtunk a színházba. Ott természetesen a szokásos káosz uralkodott. Akkor kerültek be a díszletek, Kövesdy hümmögött, Starmüller Kati könyörgött a díszlettologatóknak. Az opera kórusa már beöltözve és reneszánsz‑frizurásan libegett ide‑oda. Megpróbáltuk elpróbálni még egyszer, úgy‑ahogy összejött, persze korántsem a zenével. Egyedül a klíviák voltak formában.

Kaptunk előadástervet. Ezen meglepődtünk. Kati felfedezte, hogy nincs reneszánsz frizuránk. Tényleg. Az utolsó percben készek lettünk – a felismerhetetlenségig.

Mire észrevettük, megkezdődött az előadás. A közönség nem okult az előző évekből és eljött.

Az előadás eléggé lágymelegre sikeredett. A kórus fele oldottan prima vistázott, olykor – érzésünk szerint – a karmester(ek) is.

Ami a mi műsorunkat illeti, azt játszottuk, hogy Endréék szabadon improvizáltak, mi pedig megpróbáltunk rá táncolni. Néha sikerült, és olyankor nagynak éreztük magunkat... (l. még a műsortervet és szórólapot)

Utána a táncház már lényegesen jobb lett. Ismét rengetegen voltak, és a torta is nagyon hamar elfogyott. Ezúttal a Chorea készítette – nagy megkönnyebbülésünkre.

Táncház után pedig átmentünk ismét a Talentum‑házba, és némi sörökkel vigasztalódtunk, egészen jó buli lett. Egy idő után Profanaék elbúcsúztak, mert reggel korán indultak vissza.